Szőkedencs önkormányzatának történeti magtárát a lehető legtöbb eredeti szerkezet megőrzésével újítottuk fel. A közösségi funkciókat befogadó teret ma fesztiválok, kiállítások és falunapok alkalmával használják, ennek érdekében főleg a nyílászárók, vizesblokkok és közlekedési rendszerek lettek újra gondolva. A magtár belső fa födémrendszerét megtartottuk, a külsőn viszont két fő szempontot kellett egyszerre figyelembe venni: a magtár mindig is vakolt falú volt de az évtizedes elhanyagoltság miatt a vakolat nagy része lemállott, és feltárult a szép textúrájú tégla falazat. Úgy döntöttünk, hogy az idők során létrejött köztes állapotot konzerváljuk, így a még megmaradt vakolat részeket konzerváltuk, míg a látszó tégla részeket impregnáltuk, ezáltal egyedi korlenyomatokat őrző megjelenéssel született újjá a magtár.
Akinek nem áll módjában az online bankkártyás fizetés lehetősége, azok számára hagyományos díjbekérő és számlázás is lehetséges, ez esetben kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a konferencia@danu.eu címen keresztül.
A 2025. évi XXXI. Országos Urbanisztikai Konferencia témája a településfejlesztés forrásainak átalakulása, illetve a folyamat hatása a településfejlesztés módszereire, gyakorlataira és eredményeire.
Az urbanisztikai szakma legnagyobb magyarországi rendezvénye a MUT – Magyar Urbanisztikai Társaság és a DANU közös szervezésében valósul meg 2025. novemberében 13-án a margitszigeti Kristály Színtérben.
A konferencia önkormányzatok és magánbefektetők, szakemberek és kutatók részvételével járja körül azokat a változásokat, amelyek az elmúlt években új utakra terelték a településfejlesztést.
Mi számít ma valóban sikeres beruházásnak? Melyik fontosabb: a költségvetés nagysága vagy a beavatkozás hatása? Mit tekinthetünk ma nagy hatású fejlesztésnek? Mi a közösségi részvétel és a civil szervezetek tényleges szerepe?
A központi források elapadása és a hozzáférés bizonytalansága nyomán átalakulóban van a célok, eszközök, elvárt hatások megítélése, ahogy az érintett szerepkörök és együttműködési modellek is. Mást jelent a kockázatvállalás és a hatékonyság a saját erőből megvalósított projekteknél, és más a feladatok adódnak a beruházók, a tervezők, a helyi közösségek és az üzemeltetők számára is.
Miként tudnak produktív partnerséget kialakítani az önkormányzatok és a magán fejlesztők? Kinek milyen új szerepeket kell megtanulnia? Rávehetők-e piaci beruházók a települések által kitűzött célok megvalósítására? Hogyan lehet egyszerre szabályozni és ösztönözni a magán fejlesztéseket? Jelenthet-e településfejlesztési potenciált sok kis magán beruházás összehangolása? Mit gondolnak a nagy piaci szereplők a hosszú távú együttműködésekben rejlő lehetőségekről?
A konferencia a hazai és régióbeli legjobb gyakorlatok mellett kutatási eredményeket, jövőbeli trendeket és megoldásokat is bemutat és elérhetővé tesz a résztvevőknek. A tematikus szekciók és előadások mellett a rendezvény kiemelt célja a döntéshozók, önkormányzatok, piaci szereplők és szakértők közötti kapcsolatteremtés és az együttműködések ösztönzése, külön erre dedikált programokkal.
Az előadások után kerekasztal beszélgetés következik.
- Baranyai Zsolt - HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ
- Szilágyi Anna
- Ongjerth Dániel
- Győrffy Máté
MÁV-Start Zrt. plans to build a new technical preparation and maintenance base in Budapest. The DANU team prepared the architectural concept and the urban planning components for the project. The exceptionally complex design and analysis process was coordinated by Ex Ante Ltd., and the feasibility study was completed through the cooperation of 16 specialist fields. We were responsible for the urban planning and land-use planning tasks, as well as the functional and architectural tasks, which also involved integrating inputs and information from various disciplines.
The project consisted of two main phases: during the preparatory phase, potential locations were evaluated based on architectural, technological, and urban planning criteria. After selecting the location, the main phase began with the functional design of the base on the chosen site. The concept design, which is part of the study, examined the site conditions and the short- and long-term development goals and regulatory environment related to the area.
In planning the layout, the technological sequence required for the optimal operation of the facility was a key factor, as was ensuring the continued operation of the surrounding railway service areas. One of the project’s unique aspects is that the layout of the site was adapted to the existing railway tracks, resulting in a very elongated complex that spans 1 km.
Due to their size, the maintenance facilities are significant elements in the massing of the complex. The main hall of the central building alone is 280 meters long, and additional sections connected along Keresztúri Street further extend it. This leads to another distinctive feature of the project: the building’s facade is a total of 500 meters long. By dividing the mass into functional units and using a unique design language that references the railway, we were able to deliver plans for a future-oriented, state-of-the-art technological base to MÁV.
Our office was responsible for the comprehensive BIM management and coordination of the Hungarian Architecture Center and Museum, a new building complex located on the former site of the Ministry of Interior Hospital at the corner of Városligeti Fasor and Bajza Street.
The winning competition entry, designed by Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. and BIVAK Studio Kft., envisioned an iconic building featuring distinctive architectural elements such as a tile roof reminiscent of Art Nouveau and a “Space Box” exhibition hall equipped with movable walls and ceiling. The high architectural ambitions of the project further reinforced the need for a unified BIM environment and the close coordination of models provided by the various engineering disciplines—ensuring the realization of the envisioned design.
Lead Designer, Architect: BIVAK studio
Consortium member, Design consultant: Tér és Forma Szeged
Technical general design, Project management: Critical Path Management
A SportOdüsszeia interaktív olimpiai kiállítás a 2024-es párizsi olimpia alkalmából valósult meg, a Nemzeti Sportügynökség megrendelésére a Magyar Olimpiai és Sportmúzeummal együttműködésben. A kiállítás tervezéséért és a tartalmi fejlesztések teljes körű koordinációjáért a DANU csapata felelt.
A tárlat öt tematikus szekcióban mutatta be, hogyan formálta a sport fejlődése a mozgást, a technikai innováció szerepét, az ideális test képét, az idő kezelésének jelentőségét, valamint a sport és a közösségi, nemzeti identitás kapcsolatát. Ehhez izgalmas eszköztárat használtunk: archív felvételekkel, műtárgyakkal, interaktív játékokkal és sporteszközökkel teremtettünk átfogó élményt a látogatók számára.
A projekt különlegességét több interaktív eszköz mögötti innovatív technológiai fejlesztés adta, tovább fokozva a látogatói élményt.
A Český Brod főterének megújítására készült tervünk egy cseh tervpályázat részeként született, célja a város történelmi központjának újjáélesztése. Koncepciónkkal olyan köztér hálózatot kívántunk létrehozni, amely csökkenti az autós forgalmat, és helyet biztosít a városlakók mindennapi tevékenységeihez, valamint ünnepi eseményeihez. A terv az élhetőbb városi életet, a zöldfelületek növelését és a közösségi funkciók erősítését helyezi előtérbe, tiszteletben tartva a történelmi örökséget.
The design competition aimed to reinforce and recompose the baroque city center of Mazzarino in Sicily, including its main street, and the adjacent squares.
A program a főutca elegáns térhálózatát gyalogosbarát kialakítással, a gépjármű-közlekedés szabályozásával, a zöldfelületek és a közterületek innovatív megoldásaival újítja meg.
Az építészet és közlekedésfejlesztés mellett gazdasági és társadalmi fenntarthatósági javaslatokat is tettünk az üres ingatlanok hasznosítására, a helyi fiatalok megtartására, a turizmus fejlesztésére és egy mezőgazdasági fejlesztő és képzőközpontra.
© 2023 DANU
© 2023 DANU