Tervező, tanácsadó, és mérnök csapataink széleskörű nemzetközi tapasztalattal támogatják az épített környezet formálását az elemzéstől és programalkotástól a felmérésen és modellezésen át a tervezésig és kivitelezésig.
Kiemelt szakértelemmel bírunk a GIS, BIM, CIM, CAFM előkészítés és adat alapú folyamatok menedzselésében, valamint a közösségi részvétel integrációjában.
Szakterületek szerinti divíziókban dolgozunk, amelyekből a feladatok szerint szervezünk hatékony projekt csapatokat.
Akinek nem áll módjában az online bankkártyás fizetés lehetősége, azok számára hagyományos díjbekérő és számlázás is lehetséges, ez esetben kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a konferencia@danu.eu címen keresztül.
A 2025. évi XXXI. Országos Urbanisztikai Konferencia témája a településfejlesztés forrásainak átalakulása, illetve a folyamat hatása a településfejlesztés módszereire, gyakorlataira és eredményeire.
Az urbanisztikai szakma legnagyobb magyarországi rendezvénye a MUT – Magyar Urbanisztikai Társaság és a DANU közös szervezésében valósul meg 2025. novemberében 13-án a margitszigeti Kristály Színtérben.
A konferencia önkormányzatok és magánbefektetők, szakemberek és kutatók részvételével járja körül azokat a változásokat, amelyek az elmúlt években új utakra terelték a településfejlesztést.
Mi számít ma valóban sikeres beruházásnak? Melyik fontosabb: a költségvetés nagysága vagy a beavatkozás hatása? Mit tekinthetünk ma nagy hatású fejlesztésnek? Mi a közösségi részvétel és a civil szervezetek tényleges szerepe?
A központi források elapadása és a hozzáférés bizonytalansága nyomán átalakulóban van a célok, eszközök, elvárt hatások megítélése, ahogy az érintett szerepkörök és együttműködési modellek is. Mást jelent a kockázatvállalás és a hatékonyság a saját erőből megvalósított projekteknél, és más a feladatok adódnak a beruházók, a tervezők, a helyi közösségek és az üzemeltetők számára is.
Miként tudnak produktív partnerséget kialakítani az önkormányzatok és a magán fejlesztők? Kinek milyen új szerepeket kell megtanulnia? Rávehetők-e piaci beruházók a települések által kitűzött célok megvalósítására? Hogyan lehet egyszerre szabályozni és ösztönözni a magán fejlesztéseket? Jelenthet-e településfejlesztési potenciált sok kis magán beruházás összehangolása? Mit gondolnak a nagy piaci szereplők a hosszú távú együttműködésekben rejlő lehetőségekről?
A konferencia a hazai és régióbeli legjobb gyakorlatok mellett kutatási eredményeket, jövőbeli trendeket és megoldásokat is bemutat és elérhetővé tesz a résztvevőknek. A tematikus szekciók és előadások mellett a rendezvény kiemelt célja a döntéshozók, önkormányzatok, piaci szereplők és szakértők közötti kapcsolatteremtés és az együttműködések ösztönzése, külön erre dedikált programokkal.
Az előadások után kerekasztal beszélgetés következik.
- Baranyai Zsolt - HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ
- Szilágyi Anna
- Ongjerth Dániel
- Győrffy Máté
A MÁV-Start Zrt. új műszaki előkészítő és karbantartó bázist tervez építeni Budapesten, ehhez az építészeti vázlattervet, illetve az urbanisztiikai munkarészt készítette el a DANU csapata. A kiemelkedően komplex tervezési és vizsgálati folyamatot az Ex Ante Kft. koordinálta, 16 szakterület együttműködésével készült el a megvalósíthatósági tanulmány. Mi az urbanisztikai és településrendezési, illetve a funkcionális és építészeti feladatokért feleltünk, aminek része volt a különböző szakági szempontok és információk integrálása is.
A projekt két fő szakaszból állt: az előkészítő szakasz során lehetséges helyszíneket vizsgáltunk építészeti, technológiai és urbanisztikai szempontrendszer alapján. A helyszín kiválasztása utáni főszakaszban pedig a választott területen kezdődött el a bázis funkcionális tervezése. A tanulmány részeként elkészült vázlattervben vizsgáltuk a helyszíni adottságokat, valamint a területhez kapcsolódó rövid és hosszú távú fejlesztési célokat és szabályozási környezetet.
A telepítés tervezésénél a telephely ideális működéséből adódó technológiai sorrend volt meghatározó, de ugyanilyen fontos volt a környező vasútüzemi területek működésének biztosítása is. A projekt egyik érdekessége is ebből adódik: a telephely elrendezése a környező vasúti pályához igazodik, ami egy rendkívül elnyújtott, 1 km hosszú komplexumot eredményezett.
A karbantartó létesítmények méretükből adódóan meghatározó elemei a tömegformálásnak. A főépület csarnoka önmagában 280 méter hosszú, amit a Keresztúri út mentén felfűzött további épületrészek tovább nyújtanak. Ebből adódik a projekt másik érdekessége: az épület homlokzata összesen 500 méter hosszú. A tömeg funkcionális egységenkénti tagolásával és a vasútra utaló egyedi formálással egy jövőbe mutató korszerű technológiai bázis terveit adhattuk át a MÁV-nak.
A Városligeti fasor és Bajza utca sarkán elhelyezkedő volt BM kórház területén megvalósuló Magyar Építészeti Központ és Múzeum épületegyüttesének teljeskörű BIM menedzsmentjét és koordinációját irodánk végezte.
A nyertes tervpályázatban a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. – BIVAK studio Kft. tervezői egy emblematikus épületet álmodtak olyan különleges építészeti elemekkel mint a szecessziót idéző cserépfedés vagy a mozgatható falakkal és mennyezettel ellátott Space Box kiállítótér. A tervezett építészeti értékek csak még jobban indokolták az egységes BIM környezetben való tervezést és a szakági tervezők által készített modellek koordinációját, hogy végül az elképzelt épület valósulhasson meg.
Generál tervező, építész szerző: BIVAK studio
Konzorcium tag, konzulens: Tér és Forma Szeged
Műszaki generáltervezés, projekt management: Critical Path Management
A SportOdüsszeia interaktív olimpiai kiállítás a 2024-es párizsi olimpia alkalmából valósult meg, a Nemzeti Sportügynökség megrendelésére a Magyar Olimpiai és Sportmúzeummal együttműködésben. A kiállítás tervezéséért és a tartalmi fejlesztések teljes körű koordinációjáért a DANU csapata felelt.
A tárlat öt tematikus szekcióban mutatta be, hogyan formálta a sport fejlődése a mozgást, a technikai innováció szerepét, az ideális test képét, az idő kezelésének jelentőségét, valamint a sport és a közösségi, nemzeti identitás kapcsolatát. Ehhez izgalmas eszköztárat használtunk: archív felvételekkel, műtárgyakkal, interaktív játékokkal és sporteszközökkel teremtettünk átfogó élményt a látogatók számára.
A projekt különlegességét több interaktív eszköz mögötti innovatív technológiai fejlesztés adta, tovább fokozva a látogatói élményt.
A Český Brod főterének megújítására készült tervünk egy cseh tervpályázat részeként született, célja a város történelmi központjának újjáélesztése. Koncepciónkkal olyan köztér hálózatot kívántunk létrehozni, amely csökkenti az autós forgalmat, és helyet biztosít a városlakók mindennapi tevékenységeihez, valamint ünnepi eseményeihez. A terv az élhetőbb városi életet, a zöldfelületek növelését és a közösségi funkciók erősítését helyezi előtérbe, tiszteletben tartva a történelmi örökséget.
A tervpályázat feladata a szicíliai Mazzarino barokk városközpontjának, főutcájának és az ehhez kapcsolódó tereinek megerősítése és újra-komponálása volt.
A program a főutca elegáns térhálózatát gyalogosbarát kialakítással, a gépjármű-közlekedés szabályozásával, a zöldfelületek és a közterületek innovatív megoldásaival újítja meg.
Az építészet és közlekedésfejlesztés mellett gazdasági és társadalmi fenntarthatósági javaslatokat is tettünk az üres ingatlanok hasznosítására, a helyi fiatalok megtartására, a turizmus fejlesztésére és egy mezőgazdasági fejlesztő és képzőközpontra.
© 2023 DANU
© 2023 DANU